|
Az Ice Line filozófiája
Az Ice Line jégszobrászat az első ilyen tevékenységgel foglalkozó, hivatalosan bejegyzett cég Magyarországon, mely jégszobrok előállítására, értékesítésére és szállítására szakosodott.
A témát általában a megrendelők és magunk közös fantáziája szüli. Mivel ezeket a jégszobrokat valamilyen ünnepi alkalomra rendelik, a forma függ az ünnepi alkalomtól, a megrendelő fantáziájától, illetve a megrendelő cég tevékenységi körétől.
Szobraink nem csak szemet gyönyörködtetőek, hanem gyakorlati hasznuk is van , hiszen különböző ételeket és italokat lehet hűtve tárolni bennük, így akár bólét, fagylaltot, gyümölcsöket, tenger gyümölcseit stb. Ekkor azonban valamilyen tároló edény használatát javasoljuk.
Szobrainkat a megrendelő részére hűtőautóval szállítjuk
ki,
ezáltal az alkotások tökéletes minőségben kerülnek átadásra!
Cégünk filozófiájában kiemelt szerepet tölt be a környezetvédelem.
Mai szennyezett világunkban öröm egy olyan tiszta környezetbarát anyagot találni és azzal dolgozni, ami nem szennyezi a környezetet, hiszen ő maga is az alapelemek egyike, illetve annak egyik halmazállapota.
A tisztaság egyébként is alapkövetelménye szakmánknak, hiszen csak a minden szennyeződéstől mentes lágyított vízből lehet tökéletes jeget előállítani. Mivel a tisztaság a vendéglátóiparban is alapkövetelmény, ezen a ponton is találkozik a két tevékenység, hiszen gyakran kerülnek kapcsolatba szobraink ételekkel italokkal, amikor ezek hűtésére használják őket.
Filozófiánk belekapcsolódni a természet körforgásába, hiszen munkáink mellékterméke és végterméke is visszakerül a természetbe, miközben örömet okoz ezen a hullámhosszon működő embereknek.
Filozófiánk fontos eleme még - mivel szobraink leggyakrabban egy éttermi, szállodai rendezvényen, partin, esetleg valamilyen különleges helyszínen jelennek meg egy vendéglátó vagy rendezvényszervező cég megbízásából - együtt munkálkodni a magyar vendéglátás színvonalának, fényének emelésén. A látványelemek a vendéglátás minden területén előretörnek, úgy az italkeverésben, felszolgálásban, konyhatechnológiában. Ehhez szeretnénk mi is hozzájárulni a magunk lehetőségeivel.
|